Létfontosságú üzenet érkezett Lengyelországból: ez nem fog tetszeni Donald Tusknak

2024. december 23. 15:37

Megköszönték Magyarország támogatását.

2024. december 23. 15:37
Donald Tusk

A jelenlegi lengyel kormány arrogáns módon viszonyul Magyarországhoz – kommentálta hétfőn közzétett nyílt levélében a Jogászok Lengyelországért nevű szervezet a varsói magyar nagykövet bekéretését, amelyre a Marcin Romanowski ellenzéki képviselőnek Magyarországon megadott menedékjog miatt került sor.

Az Íjgyártó István varsói nagykövetnek címzett levelet a wpolityce.pl konzervatív lengyel hírportálon tették közzé.

A Lukasz Piebiak bíró, a jelenlegi lengyel kormány joggyakorlatával szemben kritikus jogásztársulat elnöke által aláírt dokumentumban a szervezet sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar nagykövetet a Romanowski-ügyet érintő tiltakozó jegyzék átadása végett múlt pénteken bekérették a varsói külügyminisztériumba.

„Szélsőségesen arrogánsnak” nevezik azt, ahogy „a jogot sértő (lengyel) kormány kioktatni próbálja a demokratikus magyar államot”. A nagykövet bekéretése bizonyítja, hogy „az immár diktatórikus jelleget öltő kormány Magyarország állhatatosságától fél”.

Ez nem árt az ezeréves lengyel–magyar barátságnak

Az ezeréves lengyel–magyar barátságnak azonban „nem tud ártani a lengyelek átmeneti bizalmát élvező, (…) a Visztulánál idegen érdekeket képviselő embercsoport cselekvése” – fogalmaztak.

A varsói kormány a hivatalba lépését követő évben „a jogállamiság teljes hiányának állapotát idézte elő”,

ez pedig kell, hogy kiváltsa „a civilizált világ tiltakozását”

– áll a levélben.

Utalnak arra, hogy Donald Tusk kormánya az utóbbi évben „törvénytelenül átvette a közmédiát és sok állami szervet, ezen belül az ügyészséget”. A bíróságok jogtalanul felmentett elnökei helyébe „a kormányzó pártnak alárendelt uzurpátorokat” nevezték ki – folytatják.

Említik továbbá a jogállamisági elvek általános sértését, valamint azt, ahogy a „politikai perekben” meggyanúsított személyek ügyvédjei a vizsgálati fogságban alkalmazott bántalmazásról számolnak be.

A levélben méltatják Magyarország hozzáállását, mint „egyetlen európai államét, amely nem fél kiállni a lengyel társadalom védelmében, nem fél beszélni a lengyelországi helyzetről, és konkrét lépéseket tenni” ebben a vonatkozásban.

Marcin Romanowskit, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság képviselőjét, volt igazságügyi miniszterhelyettest tizennyolcrendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg Lengyelországban. A politikus jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

***

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mai nap
2024. december 25. 23:31
Meglátjátok, Lengyelországnak még a halálbüntetés bevezetését is el fogják nézni EU-ék.
1esperma
2024. december 23. 21:53
Érik Orbán szavazati jogának felfüggesztése. Lehet, h erre játszik? Januártól a jogsértett Lengyelország veszi át az EU-elnökséget. Ezek után nem fog kesztyűs kézzel bánni a ruszkicsicska, szövetség- eláruló, a nemzetközi jogot IS sárba tipró Felcsúti gazemberrel. Hazánk a Világ szemetének, gazembereinek és bűnözőinek Paradicsoma lett. a Baltás Gyilkostól, a milliárdokat lopó Tiborcon és az elitélt Gruewszkin át, nemzetközileg körözött iszlamista terroristákig s pedofil FIDESZES nagykövetig , itt minden mocsadék kedvező elbírásálásban részesül. it's a SHAME!!!! it's a SHAME!!!
1esperma
2024. december 23. 21:34
Érik Orbán szavazati jogának felfüggesztése. Lehet, h erre játszik? Januártól a jogsértett Lengyelország veszi át az EU-elnökséget. Ezek után nem fog kesztyűs kézzel bánni a ruszkicsicska, szövetség- eláruló, a nemzetközi jogot IS sárba tipró Felcsúti gazemberrel.
1esperma
2024. december 23. 21:31
A jelenlegi lengyel kormány jogszerűen bírálja az arrogáns Orbanisztánt, amely már sokadik esetben szembemegy a joggal és a bűnözők pártját fogja. ORBÁN szabadon engedte a Baltás Gyilkost, a saját pedofil nagykövetét, a saját, milliárdos korrupcióval lebukott vejét, letelepedési kötvényt adott körözött terroristáknak, menedéket adott elítélt macedón sikkasztónak és most a 10 milliárd közpénzt eltüntető lengyel politikus-bűnözőnek is. Orban és reszsimje a jogerős bírói ítéleteket sem tartja be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!